Augusztusi bőrápolás természetesen: az olasz szalmagyopár csodás ereje
Augusztusi bőrápolás és a nyár utolsó nagy lélegzete
Mi jut eszembe augusztusról?
„Az augusztus a nyár utolsó nagy lélegzete.”
„Az augusztus a tökéletes idő a kikapcsolódásra és a feltöltődésre.”
„Az augusztusi naplementék a legszebbek.”
„Már csak pár hét, és indul a suli…”
Te melyik idézetet érzed magadénak? Neked mit jelent az augusztus hónap?
Gyermekként, emlékszem, hogy augusztus első két hete volt az igazi kánikula időszaka. Mindig nagyon vártam ezeket a napokat. Nemcsak a meleg és ragyogó napsütés miatt, hanem imádtam a finom, hideg, édes, lédús görögdinnyét, amit ilyenkor szinte éjjel-nappal fogyasztottunk – hisz augusztus a görögdinnye főszezonja.
Ugyanakkor egy kis melankólia is keveredett az augusztusi napok hangulatába, hisz közeledett az iskolakezdés, amit valamennyire legtöbbünk várt már, de mégis… A nyár gondtalansága, szabadság, napsütés – nem akartuk, hogy tova szálljanak.
Neked milyen kedves emlékek jutnak eszedbe?
Tudtad?
Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe is. A hagyomány szerint az aratás után, Szent István napon sütötték az új búzából készült első kenyeret. Ezért nevezték augusztus hónapot az új kenyér havának.
Éppúgy, ahogy az új kenyér a táplálkozásban alapvető, a tudatos augusztusi bőrápolás is nélkülözhetetlen a nyár végi szépségápolásban.
Augusztusi bőrápolás és napvédelem kívül-belül
Miért ne hanyagoljuk el a napvédőket augusztusban sem?
Figyelem!
Mivel augusztusra már nagyrészt megfogja a bőrünk a nap, többé–kevésbé lebarnulunk, hajlamosak vagyunk elhanyagolni bőrünk védelmét.
A megfelelő fényvédelem az augusztusi bőrápolás egyik alappillére, hiszen ilyenkor a legerősebb az UV-sugárzás.
Kérlek, augusztusban se felejtsd el a megfelelő minőségű napvédők használatát, sőt, megtámogathatod az étkezés oldaláról is.
A napvédelem és az étkezés szorosan összefügg, mivel a táplálkozás befolyásolhatja a bőrünk napvédelemre való képességét.
Az egészséges étrend, gazdag antioxidánsokban és tápanyagokban, így segíthet a bőrünk védelmében az UV-sugarak káros hatásai ellen.
Szóval, ha felmerül benned a kérdés, hogy Létezik napvédelem a napvédőkön kívül is? → akkor a válaszom, Igen! Nemcsak kívülről, hanem belülről is védelmet biztosíthatunk az UV-sugarak káros hatásaival szemben. Nemcsak kívülről, hanem belülről is védelmet biztosíthatunk az UV sugarak káros hatásaival szemben.
A biztonságos barnulás pedig olyan dolog, amelyet még a lelkesebb napimádók is fontosnak tartanak
A napozás legfontosabb aranyszabályai (ismételten)
- Napozáskor mindig gondoskodj a fényvédelemről legalább 30-as faktorú naptejjel!
- Kerüld a napozást 11–15 óra között, amikor legerősebb a napsugárzás!
- Fokozatosan szoktasd hozzá bőrödet a napozáshoz, hogy ne égj le!

Ételek és antioxidánsok a bőr természetes védelméért
- Antioxidánsok: A bogyós gyümölcsök, sárgarépa, spenót és diófélék segíthetnek a bőr természetes védekezőképességének erősítésében.
- Zöld tea: Antioxidánsokat tartalmaz, amelyek csökkenthetik a kollagénvesztést, melyet az UV-sugarak okoznak.
- Béta-karotin: Répa, édesburgonya, sötétzöld leveles zöldségek – fontosak az A-vitamin előállításában, amely a bőr egészsége szempontjából alapvető.
- Likopin: Paradicsom és paradicsomtermékek – hatékony antioxidáns, amely védelmet nyújthat a napsugárzás ellen.
- C-vitamin, E-vitamin, omega-3 zsírsavak: Támogatják a bőr egészségét, a kollagénszintézist, és segítenek a bőr rugalmasságának megőrzésében.
Ezek az ételek belülről támogatják az augusztusi bőrápolást, segítve a bőr ellenállását a napsugárzás okozta károsodásokkal szemben.

A dió csodája
A dió köztudottan agyserkentő. De mit tud még?
- Az omega-3 zsírok kiváló forrása és rendkívül tápláló.
- Bőrvédő képességeit kutatások is alátámasztják: megakadályozza a sejtbomlást (apoptózis), ezzel támogatja a bőr külső rétegének sejtjeit az UV-sugárzás elleni küzdelemben.
Tipp: napozás előtt rágcsálj nyers diót.
Fogyassz napi egy kis maroknyit, áztatva még előnyösebb!
Miért?
A dió áztatása javítja az emészthetőséget, növeli a tápanyagok felszívódását és finomabbá teszi az ízét.
Az áztatás során lebomlanak a fitinsavak és enzim inhibitorok, így könnyebb a felszívódás, csökken a puffadás és a nehézérzet.
Ezáltal a szervezet hatékonyabban hasznosítja a benne lévő vasat, cinket és kalciumot.
A dió tehát nemcsak agyserkentő, hanem igazi szövetséges az augusztusi bőrápolásban is.

Étkezési tippek a napvédelem fokozásához
- Fogyassz friss gyümölcsöket és zöldségeket, különösen nyáron – tele vannak antioxidánsokkal.
- Megfelelő folyadékfogyasztás: Igyál elegendő vizet a bőr és a szervezet hidratáltságához.
- Kerüld a túlzott cukor- és sóbevitelt, mert károsíthatja a bőr egészségét.
- Egészséges zsírok: Omega-3 zsírsavakban gazdag halak, magvak és diófélék
- Étkezési időpontok betartása: segít az energiaszint fenntartásában és az emésztésben.
- Táplálékkiegészítők: ha szükséges, fontold meg, de mindig kérd ki szakember véleményét!
Személyes kedvencem a krill olaj és a jó minőségű omega-3 készítmények.
Fontos megjegyzés
Bár a táplálkozás segíthet a bőr védelmében, a napvédelem egyik legfontosabb eszköze továbbra is a jó minőségű napvédő készítmények, a megfelelő öltözék és a déli napsütés kerülése.
Augusztusban, 17 óra után, ha barnább bőrrel rendelkezel, elég lehet a tiszta kakaóvaj használata.
Ez gyönyörű barna színt ad, szuper testápoló, de csak 3–6-os faktornak felel meg.
Extra tipp: kis dióolajjal keverve még erősebb, egyenletesebb barnulást és tartósabb színt biztosít.
Augusztusi bőrápolás az olasz szalmagyopár erejével
Macerátum és aromavíz: természetes alternatívák bőrápolásra
Aromavíz
100% -os tisztaságú, friss, a növény virágaiból vízgőz desztillációval nyert mikrobiológiai tisztaságú, tartósítószer és alkoholmentes aromavíz az egyik legerősebb sebgyógyító, gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító.
Bőrgyógyítás területén a felhasználása igen szerteágazó.
Kiemelkedő hatással van:
- rosacea
- viszerek
- bőrgyulladások
- sebgyógyítás
- ödémás problémák kezelésében
A bőrhibák megjelenésének csökkentésével hozzájárul a bőr általános küllemének és tapintásának javításához.
Fiatalító hatásának köszönhetően gyakran szerepel kozmetikai termékek fő összetevői között.
- Számos öregedésgátló termékben használják, és segíthet megcélozni az öregedési foltokat.
- Segítségével elősegítheti az egészséges bőrsejtek regenerálódását és a ragyogó, fiatalos arcbőrt.
- Bőrápoló és regeneráló hatásának köszönhetően alkalmazd minden esetben, amikor bőröd valamilyen sérülés éri.
- Intenzív, mézédes illatot áraszt, amely nyugtató érzést biztosít az olaj külsőleges használatakor.
- Külsőleg vagy párologtatva alkalmazva segíthet tehát a lelki kimerültség által okozott kellemetlen érzés enyhítésében.
Hogyan készítsd macerátumot?
Alapelvek: két (azaz három) hozzávaló kell, a gyógynövény és olaj. És meleg!
Általában 1 rész növényhez 5 rész olajat teszünk, vagy annyit, ami teljesen ellepi.
Az olaj lehetőleg valamilyen jó minőségű, nem jellegzetes illatú hidegen sajtolt olaj legyen. Sokszor ajánlják akár a bio napraforgó olajat is, de megmondom őszintén én nem szeretem, mert nagyon erős az illattal. Jó a mandula, kukoricacsíra, búzacsíra, jojobaolaj is, néha a kókuszolaj, de én a pénztárcabarát olívaolajat szoktam használni.
Frissen használva: ha szeretnéd, a kertedben is megtermelheted, de kertészetből is beszerezhető az olasz szalmagyopár.
Ha van friss növényed:
- válogasd át, mosd le, vágd apróbbra
- csak a virágot használd!
- egy napig fonnyaszd, szárítsd
- nagyon fontos, hogy teljesen száraz legyen, mert ha víz kerül az olajba, könnyen megromolhat
Lezárva, 3-4 hétig hagyjuk meleg, napos helyen, majd kávéfilteren vagy muszlin szűrőn át leszűrjük.
Tárolás: sötét gyógyszertári üvegekben, fénytől védett, hűvös helyen 1 évig eltartható.

Szárított, gyógytea formában is elkészíthető a macerátum. Ebben az esetben az üveget elég csak félig tölteni, de a macerálási idő 4-6 hétre növelendő.
Az olasz szalmagyopár aromavíz és macerátum kincset ér az augusztusi bőrápolás során, amikor a bőr extra nyugtatásra vágyik.
Az illóolaj további pozitív hatásai a teljesség igénye nélkül:
- Sokk, lelki traumák feloldására, alkalmazza szív tájékra kenve, párologtatva, belélegezve, fürdővízhez adagolva (2-5 csepp).
- Megnyugtatja az idegeket, csökkenti a szellemi fáradtság érzetét, segít elfogadni a változásokat, önbizalommal tölt el minden élethelyzetben.
- Ha a bőrödön alkalmazod, intenzív, mézes-édes illatot áraszt és megnyugtató érzetet kelt.
- Párologtasd, ha szükséged van egy kis nyugtató, ellazító és kiegyensúlyozó hatásra.
- Ha több időt töltöttél a napon, és bőrirritáció jelenik meg például egy hosszabb strandolás után, alkalmazd az olasz szalmagyopár illóolajat, és gyorsabban szűnik a kellemetlen érzés.
- Számos felhasználási területe van az aromaterápiában, többek között kiváló szövetséges lehet a szezonális kihívások idején is.
- Nátha, szezonális kihívások esetén aromatikusan és külsőleg alkalmazd.
- Nyákoldó tulajdonságának köszönhetően támogatja légzőrendszerünket szezonális kihívások esetén.
- Igazi energetizáló masszázsban lehet részed, ha masszázshoz 5 csepp illóolajt 10 ml hordozóolajhoz keverve használsz.
- Kényeztesd magad az olasz szalmagyopár felemelő aromájával fürdés közben – keverj el 5 csepp illóolajat egy marék fürdősóval, és add a fürdővízhez.
Augusztusi bőrápolás tippek: helyi alkalmazás és felszívódás
Bár az esszenciális olajok könnyen felszívódnak, vannak módszerek, amivel javítható a felszívódásuk.
- Egy könnyed masszázs fokozza a vérkeringést az érintett területen, így gyorsabb lesz a test többi részébe való eljutása az olajoknak.
- Hordozó olaj használata is növelheti a felszívódást, különösen a száraz bőrfelületen: segít hidratálni a bőrt és lassítja az olaj párolgását.
Mint minden illóolaj, az olasz szalmagyopár alkalmazása is körültekintést igényel.
- A bőr érzékenység csökkentésére, különösen fiatal vagy érzékeny bőr esetén, javasolt hordozóolaj használata (pl. frakcionált kókuszolaj) ha első alkalommal használod.
👉 Adj 1 csepp esszenciális olajhoz 3 csepp hordozóolajat. - Érdemes több kisebb adagot használni a nap során egy nagyobb dózis helyett.
- Kezdd 1-2 csepp olajjal.
- Alkalmazását ismételd 4-6 óránként vagy szükség szerint akár fél óránként.
- Mindig figyelj a dozírozásnál az életkorra és az egyéb egészségügyi állapotokra, kérd ki aromaterapeuta segítségét.
Hol használhatjuk?
- Nyak
- Homlok és halánték (ne túl közel a szemekhez)
- Az arc területe, szemkörnyék kihagyásával
- Mellkas és alhas
- Karok, lábak, fenék és lábfej
Augusztusi bőrápolás tippek: sebkezeléstől a ránctalanításig
- Kiváló sebgyógyító, sebtisztító.
Az olasz szalmagyopár olajat sebkezelésre hígítatlanul is lehet használni, de általában javasolt hordozóolajjal hígítani, különösen érzékeny bőr esetén.- A sebtisztításhoz cseppents 1-2 csepp olajat egy nedves gézlapra, majd óvatosan töröld át vele a sebet. A gyógyulás felgyorsítása érdekében ismételd meg a kezelést naponta többször.
- A ragyogó, fiatalos arcbőrért és a ráncok megjelenésének csökkentéséért keverj 1-2 cseppet arckrémedhez.
Nem véletlenül nevezik az „örökkévaló” vagy „halhatatlan” virágnak – nem csak fiatalít, de regenerál és helyreállít. - Masszírozd halántékra, tarkóra, és biztos lehetsz benne, hogy a nyugtató érzet nem marad el.
- Strandolással töltött nap után használd a bőröd nyugtatására, hűsítésére.
- Hatékony a vérömlenyek kezelésében, így sérülések, műtétek előtt és után, a hegkezelés során használt keverékekben ott a helye.
- A szöveti pangások feloldásában segíthet, emiatt gyulladáscsökkentő hatásával együtt kiemelkedő a reumatikus, ízületi panaszok kezelésében.
- Jó lenne emlékezni az álmaidra? Akkor ugyancsak ezt az olajat vedd elő.
Tudtad?
A Helichrysum nevet a görög helios szóból kapta, ami napot jelent, és chrysos-t, ami aranyat jelent. Ez a leírás a virágok gyönyörű arany színére utal.
Augusztusi bőrápolás és az olasz szalmagyopár sokoldalú felhasználása
Bőrápolás
Az olaj rendkívül jól hidratálja és táplálja a bőrt.
Masszírozd be az olajat a száraz vagy irritált részekre. Megnyugtat és hidratál
Naponta többször is használhatod a még jobb hatás elérése érdekében.
Energiafokozás
Illata élénkítő hatással lehet az elmére és a testre.
- Diffúzorban használva segít a figyelem fokozásában és fenntartja az éberséget.
- Frissítő hatásért vigyél fel egy kis olajat a csuklódra.
Légzés támogatása
Az olasz szalmagyopár illóolajnak hagyományosan tisztító és frissítő hatásai vannak a légzőrendszerre.
Vigyél fel egy kis olajat a mellkasodra vagy a nyakadra – segít megnyugtatni a légzőrendszert és támogatja a könnyebb légzést.
Csillapító hatás
Az olaj kellemes és fás illata hozzájárulhat az érzelmi egyensúly helyreállításához és a stressz csökkentéséhez.
- A pulzuspontokra masszírozva (csukló, nyak, halánték) segít megnyugtatni az idegeket és javítani az általános jó közérzetet.
Az egészséges életmód egyik kiegészítője
Az olasz szalmagyopár touch illóolaj ideális választás lehet azoknak, akik egészséges életmódot folytatnak, és szeretnék támogatni a természetes egészségüket és jól-létüket.
Használd az olajat a mindennapok részeként, fokozd általa az általános jó közérzeted és vitalitásod.
Néhány további ötlet a felhasználáshoz:
- Tégy pár csepp olajat egy hideg téli estén a forró fürdőhöz.
- Használhatod meleg vagy hideg borogatásként, úgy, hogy beáztatsz egy törölközőt vagy ruhát vízben, melyben elkeverted az esszenciális olajat, és helyezd rá a kívánt területre.
Hol ne használd?
- Az arc egyes részei, mint a szemek körüli bőr
- Szemek és belső fül
- Töredezett, sérült bőr
- Várandósság ideje alatt használata nem ajánlott
- Szoptatás ideje alatt használata nem ajánlott
- 6 éves kor alatt nem használható‼️
Olasz szalmagyopár és arctorna-arcjóga
Arcjóga és arctorna
Arcjóga-arctorna során az olasz szalmagyopárt gazdagítóként adhatod:
- arcmasszázshoz,
- tonizáló készítményhez,
- vagy hidratálókrémhez.
Így fokozhatod a torna hatását és élvezheted minden jótékony tulajdonságát.
Kombinációk:
Jól párosítható más illóolajokkal is, például:
- teafa,
- mirha,
- tömjén,
- levendula.
Érdekesség
Már az ókori görögök ideje óta alkalmazzák természetes gyógymódok alapanyagaként, olaja pedig számos jótékony hatása miatt rendkívül értékes és keresett.
Gyakori felhasználási módja arcápolásban, ha touch-ot készítenek belőle.
Touch keverék recept frakcionált kókuszolajjal
- 60 csepp illóolajat tölts egy 10 ml-s golyós rollba
- töltsd fel frakcionált kókuszolajjal
- legalább 24 órán át pihentesd, rázogasd össze többször
- ezután használhatod akár közvetlenül a bőrre, a reggeli-esti arckrémed alá felvíve
Hatása: elősegítheti a bőrhibák megjelenésének mérséklését, és hozzájárulhat a ragyogóbb arcbőr eléréséhez.
Próbáld ki, hidd el megéri!

Touch keverék recept frakcionált kókuszolajjal
- 60 csepp illóolajat tölts egy 10 ml-s golyós rollba
- töltsd fel frakcionált kókuszolajjal
- legalább 24 órán át pihentesd, rázogasd össze többször
- ezután használhatod akár közvetlenül a bőrre, a reggeli-esti arckrémed alá felvíve
Hatása: elősegítheti a bőrhibák megjelenésének mérséklését, és hozzájárulhat a ragyogóbb arcbőr eléréséhez.
Próbáld ki, hidd el megéri!
Olasz szalmagyopár és arctorna-arcjóga
Arcjóga és arctorna
Arcjóga-arctorna során az olasz szalmagyopárt gazdagítóként adhatod:
- arcmasszázshoz,
- tonizáló készítményhez,
- vagy hidratálókrémhez.
Így fokozhatod a torna hatását és élvezheted minden jótékony tulajdonságát.
Kombinációk:
Jól párosítható más illóolajokkal is, például:
- teafa,
- mirha,
- tömjén,
- levendula.
Extra bőrápolási tippek

Regeneráló krém:
- 10 ml argánolaj,
- 5 ml jojobaolaj,
- 5 csepp olasz szalmagyopár,
- 2 csepp levendula,
- 2 csepp teafa
→ kisebb sebek, horzsolások, égési sérülések, pattanások kezelésére.

Hegkezelő olaj:
- 15 ml csipkebogyóolaj,
- 5 csepp olasz szalmagyopár,
- 3 csepp tömjén
→ hegre naponta többször.

Arcápoló olaj:
- 10 ml szőlőmagolaj,
- 5 ml mandulaolaj,
- 3 csepp olasz szalmagyopár,
- 1 csepp rózsa
→ hidratálásra és regenerálásra.
Aromaterápia
- Párologtatás:
Tegyünk 3-5 csepp olasz szalmagyopár illóolajat a párologtatóba, hogy segítsen a stresszoldásban, szorongás csökkentésében és a hangulat javításában. - Inhalálás:
Tegyünk 2-3 csepp olajat egy tál forró vízbe, és inhaláljunk a gőzzel a légúti problémák enyhítésére.
Masszázs:
Keverjünk össze 10 ml hordozóolajat (pl. mandulaolaj, jojobaolaj) 2-3 csepp olasz szalmagyopár illóolajjal, és masszírozzuk be az érintett területre a fájdalom és a gyulladás enyhítésére.
Fontos megjegyzések
- Az olasz szalmagyopár illóolajat inkább hígítva használjuk, csak indokolt esetben alkalmazzuk hígítatlanul a bőrön.
- Allergiás reakciók előfordulhatnak, ezért használat előtt végezzünk bőrpróbát.
- Terhesség és szoptatás alatt konzultáljon orvosával a használat előtt.
- Gyermekeknek csak hígítva és orvosi felügyelet mellett alkalmazható.
- Az illóolajokat száraz, hűvös helyen, fénytől védve tároljuk.
Az augusztusi bőrápolás titka tehát:
- a tudatos napvédelem,
- a belső táplálás,
és az olyan kincsek, mint az olasz szalmagyopár illóolaj.
Augusztusi bőrápolás arcjóga és doboz légzés segítségével
Mivel nyár végére fokozottan jó odafigyelni a bőrünk megfelelő hidratálására, így hoztam nektek egy rövid reggeli krémezési szeánszt.
Ezen a linken találod meg: https://youtu.be/4_pVw2BqAxA
S lássuk a doboz légzést:
Biztos, hogy nem csak velem fordult már elő az, hogy egy zúzós napon túlpörgött az agyam.
Rám ez egy nyári időszakban sokkal jellemzőbb, mert igyekszem minél többet a szabadban lenni, így a teendőimet sokkal rövidebb idő alatt kell ellátnom, ami igen fárasztó tud lenni.
A sok bejövő infó, a multi-tasking (ami amúgy nem is létezik – de erről majd később beszélek kicsit), hogy igyekszem egyszerre több dolgot csinálni, igencsak képes az elmét összekuszálni, zaklatott állapotba hozni – ami lássuk be, nem segít abban, hogy megfelelően tudjunk fókuszálni.
És voltál már olyan helyzetben, amikor feszültséget, stresszt okozó szituációba kerültél, és jóval az esemény után is ezen „kattogott” az agyad?
Ha magadra ismertél bármelyik helyzetben (vagy akár mindkettőben), mindenképp próbáld ki a doboz légzést.
Garantálom, hogy megnyugtatja és csillapítja az elme kattogását, valamint ellazítja a testet.
Élvezd a légzés relaxáló, már-már reset hatását!
A dobozlégzés menete
- Belégzés: 4 másodpercig lélegezz be lassan és mélyen az orrodon keresztül.
- Légzés visszatartása: 4 másodpercig tartsd bent a levegőt.
- Kilégzés: 4 másodpercig lélegezz ki lassan és mélyen a szádon keresztül.
- Légzés szüneteltetése: 4 másodpercig tartsd szüneteltetve a légzést.
- Ismétlés: Ismételd meg ezt a ciklust többször, amíg meg nem nyugszol – de legalább 20-szor.
A gyakorlat akkor lesz igazán hatékony, ha a számolások alatt csukott szemmel elképzelsz magad előtt egy négyzetet, és egyik sarkától a másikig körbe viszed a figyelmed az elképzelt négyzeten a négy ütem alatt.
Nagyon pozitív hatása lesz!

Az augusztusi bőrápolás különösen fontos időszak, hiszen a nyár végére a bőrünk fáradtabb, kiszáradtabb lehet, és több figyelmet igényel.
A tudatos napvédelem, a belső táplálás antioxidánsokkal, valamint az olasz szalmagyopár illóolaj használata segíthet abban, hogy bőrünk ragyogó, fiatalos és egészséges maradjon.
A nyárvégi bőrápolás nemcsak a külső szépségről szól, hanem a test és a lélek harmóniájáról is – így válhat a nyár utolsó hónapja igazán tápláló és feltöltő időszakká.

Dubis-Villányi Zsanett
Arcjóga-arctorna tréner, leendő természetgyógyász, életmódtanácsadó és terapeuta
Az Aromavital rovat állandó szerzőjeként Zsanett aroma- és életmódtippeket oszt meg, különös figyelmet fordítva az arcjóga, masszázs és illóolajok természetes kombinációira.
Fontos számára a megelőzés, és hisz abban, hogy a testi és lelki egyensúlyt szelíd, természetes módszerekkel lehet támogatni.
Írásaiban gyakorlati ötleteket, inspiráló élményeket és tudományosan megalapozott ismereteket oszt meg a stresszoldásról, az önismeretről és a mindennapi vitalitás megőrzéséről.
Az elmúlt években az önfejlesztés, légzésterápia és konfliktuskezelés területén is mélyült a tudása, melyekhez az illóolajokat hatékony kiegészítőnek tartja.
Célja, hogy olvasóit közelebb segítse a természetes jól-léthez, és inspirálja őket az egészségtudatos életmód kialakításában.

Dubis-Villányi Zsanett
arcjóga-arctorna tréner, leendő természetgyógyász, életmódtanácsadó és terapeuta